Vulévu érteni Médiacity? - A szerkesztő meg dísznek van?
Írta: Oroszi Agi 2010. március 04. csütörtök, 07:21
Szerintem akkor jó egy könyv, ha az író kézen fogja az olvasót, és körbevezeti birodalmán. Az író szívét, lelkét, mint egy térképet kiteríti, és átkíséri látogatóját a saját világán. A Vége szónál pedig azzal vesznek búcsút egymástól, hogy biztosan találkoznak még.
Ígéretes volt a Vulévu című könyv fülszövege, laza sztorira számítottam. A könnyed, szórakoztató mégis őszinte és hiteles olvasmány helyett kemény kiképzőtáborba kerültem. Nem találtam a helyem, pedig elvileg a kiadó által kitűzött célcsoportba tartozom: nő vagyok, harmincas is, beleolvastam már az Elle magazin néhány számába. Lazítani mégsem tudtam Vass Virág könyvét olvasva.
Miért kell nekem egyfolytában szótáraznom és gugliznom egy magyar nyelvű, könnyednek szánt történetet, hogy felfogjam? Miért löknek be egy kuplerájos szobába, hogy rakjak rendet, és találjam meg magam a kijáratot? A kínlódás közben paranoiám egyre erősödik, mert kintről behallatszik a vihogás, hogy mennyire béna vagyok. Mert nem értem a média- és celebvilág szakzsargonját, és analfabéta vagyok a divatházak trendjei kapcsán, a modelleket sem arcról, sem névről nem ismerem. Annyira idegen ez a közeg, hogy nem tudok sehova sem beilleszkedni, hogy felvegyem a regény lendületét. Ha van egyáltalán.
Az író cserbenhagyott csapongó gondolatai között. És a szerkesztő ezt hagyta. Nem rakta rendbe a mondatokat, ezért néhol hiányzik az állítmány is. A következetességnek nyoma veszett, pedig annak alapján felismerhető lenne, hogy melyik mondat hová, kihez tartozik.
És tessék mondani, az általam naponta használt Photoshop milyen rokonságban áll a könyvben említett fotoshoppal? Úgy tűnik, nemcsak alapműveltségben maradtam el a kötet által megkívánt szinttől, hanem a szakmai tájékozatlanságom is óriási.
A pozitívnak szánt főszereplő, Török Szonja már a regény elején elveszti szimpátiámat: nem őszinte sem önmagához, sem azokhoz, akiket (állítása szerint) szeret. Sznobizmusban profi, mint karakter nálam leszerepelt.
Enikő, a legjobb barátnő (akit időnként sikerült gyanúba keverni, hogy talán mégis róla szól a történet) abban mutat példát az idolokat kereső (kergető) olvasóknak, hogy megalkuszik, pótcselekszik és a barátnőre irigykedik.
Csernus doktor nem megmondta, hogy az ilyen ember saját gerincét forgácsolja szét?! Hol a tartás? Hol a híres női büszkeség?
Szonjuska pedig rohan fűhöz-fához, coach-hoz, pilatesguruhoz, hogy mondják meg neki, mit csináljon, mert ő maga képtelen dönteni és jó döntéseket hozni.
Amikor pedig kórusban tanácsolják neki, hogy mit NE tegyen, akkor délutáni show-műsorban teszi közzé azt, ami valójában az intimszférába tartozik.
Ennyire senki sem lehet elkeseredett, elveszett. Még a regényekben is van lehetőségük a szereplőknek fejlődni. Csakhogy Vass Virág nem kegyelmez Szonjának, a főhős úgy marad, ahogy volt.
Ha már belekezdtem a könyvbe, becsülettel végigküzdöttem magam rajta (bár ezt mások hülyeségnek nevezik). A történet nem repített magasságokba, és a beígért mélység is elmaradt – vagy csak túl nagyok voltak az elvárásaim.
Amit viszont megtanultam: a tanulópénz a könyv árában mindig benne foglaltatik.
| < Előző | Következő > |
|---|